MMMMMM

Tavasz van. Vagy valami ilyesmi.
Az udvarban kicsit olajoztam körbe magam, hátha elfelejtettem hogyan is kell vezetni a biciklit. De már is neki mentem az aszfaltnak. 
Kimentünk az első évi biciklizésre. Trottinette helyett most biciklivel kísért el Z. az új csini biciklijével. Kb. 16 km-t mentünk egy kis szünet fél úton egy kis beszélgetés és kávé ívás Z. apjával és macska simogatással.
A Duna parton nagyon nehéz volt, ellenünk fújt a szél. Zavaró volt.
A Nemzeti Múzeum mögé mentünk a vége felé, ahol teljesen úgy éreztem magam mint ha teljesen egy másik országban lennék épp. Nem ismertem a magyar Rádió székházát, egy kis utcában megtalálható egy kis palota és egy elegáns nem megszégyellhető ki operaféle épület.
A végén egy kis megállás süti átvételre.

Ez a nap azokhoz a napokhoz tartozik, amikor az ember úgy érzi jobb lenne ha mégis másképp indulna.

Nem csak összekevertem a potenciális jósolt eseményeket, hanem pont azt tettem ami kifejezetten nem volt javasolt. És ennek jó sokáig emlékezni fogok.

Ilyenkor, az ember, hiába abban a hitben él, hogy azt hiszi extra erős kapcsolatban él, rájön, hogy bármikor kiderülhet, hogy nem az. Hogy egy őszinte kapcsolatban még is vannak tabuk, fájdalom okozó szavak, nem mondott aggodalmak és félelmek.

Ilyenkor akkorát botlani és esni olyan halálos és végzetes lehet. Hiába sikerül felállítani a bizalmat, továbbra is uralkodik a hideg háború.

Megettük a Z. testvérének húsvétre készített couscous-t.
Különlegesebben jól sikerült.
Kiváncsi vagyok, hogy ízlet nekik!
Természetesen, most is elfelejtettem kicsit meg vajazni a páróltatás végén a tésztát.

Z. mégis száraznak találta meg. Hát, persze, ez nem leves!

Öt hónap, napi két-három liter filteres tea ivás után, kezdtem megérezni az íz elvesztését és az unalmat!

Az Állatkert nem kifejezetten az a hely ahova illik elvinni az ajándékozott húsvéti nyulak, ha már megunták őket a gyerekek. Nem menhely. Saját állatuk is vannak, és saját gondjuk is vannak anélkül is.
Idén, azzal, hogy a Budapesti Állatkert már nem áll szándékában befogadni a megunt állatok, valószínű sok ember nem fog neki örülni amikor nem adhatja nekik át. Nem hiszem, hogy idén, hiába a nem nagyon erős média kampány, felelősé teszi az emberek.
Bár, felelősebbek azok akik próbálják így megszabadulni az állattól. Mert rosszabb is van. Amikor az utca szélére, vidékre, erdő közepére hagyják el őket. Arra várva, hogy vagy valami vadállat jól lakik tőlük, vagy neki megy egy kocsinak.